Vashoki – Gerillák A 3-2

Ismét öregebbek lettünk egy meccsel, s gazdagabbak sok élménnyel a palánk mindkét oldalán. Néhány perces bemelegítés után kezdetét vette a mérkőzés. Az 1. játékrész kiegyenlítetten zajlott, mindkét csapat teljes gőzzel harcolt az első gól megszerzésért. Sok támadás érte mind a Vashoki háza táját, mind a Gerillák kapuját. 

Zili kapus valószínűleg nem csak a sisak dizájnját illetően esett át némi “fészliften”, hanem szoftveres frissítést is kapott valahonnan, ugyanis értékelhetően javult a teljesítménye. Az első gól majdnem a harmad végéig váratott magára. Egy szabálytalanságot követően Abai Lóri büntetőt értékesített: a 18. percben egy laza fonákütéssel a kapu bal szélén a kapus mamutja felett. Így örömmel és 1 gólos vezetéssel zártuk az első 20 percet.

MeccsA második “húszas” közepéig szintén derekas küzdelem bontakozott ki mindkét fél részéről. Kiegyenlített küzdelemben harcoltak mindkét oldalon, minden poszton. Rendszeres cserékkel, fáradhatatlannak tűnő játékosokkal zajlottak az események (hál’ Istennek nem a jég, mint anno 2012 telén a Dunán – lásd YouTube és egyéb megosztó oldalak). Na de vissza az eseményekhez: A 12. percben egy szerencsétlenül kipattanó korong viszont remek lehetőséget biztosított a Vashoki egyik játékosának, – hogy némi előnyre szert téve – ellentámadásba lendüljön. Őt követte Farkas András, s igyekezett meghiúsítani az attakot. Igyekezete remekül sikerült, mert a kapu mellett Zilire vetődve teljes testfelületen megvédte őt az esetlegesen korong okozta sérüléstől, A nem mindennapinak mondható taktikai elem kivitelezése közben kialakult helyzetben a “Vashokista” viszont belőtte egyenlítő gólját. Ezután folytatódott a küzdelem, és a második harmad 1-1 es állással zárult.

A harmadik harmad első percében szintén derült égből villámcsapás módon (én még a rövid szünetben előkotort hideg élelmet sem nyeltem le a plexifal mögött) a Vashoki vezető gólt szerzett. A körülmények számomra nem ismertek, mert – én, tisztelt olvasók – a mi kapunktól igen távol tartózkodtam! A Gerillák viszont nem csüggedtek, ostrom alá vették rendszeresen ellenfeleink kapuját, és a 6. percben megint csak Abai Lóri bekanalazta a pakkot. Így ismét döntetlenre állt a meccs. A következő percben egy szabálytalanságot követően Farkas Andrásnak nyílt lehetősége büntetőt lőni. Sajnos nem járt szerencsével, a Vashoki kapusa megsejthette a cselt, és ezúttal hárított. Maradt a 2-2, peregtek tovább az események. Nem egész 4 perccel ezután a Vashoki vezető gólt szerzett, mely így 3-2 re módosította az állást Gerilláink ellen. A 13. percben szintén egy szabálytalanságot követően Abai Lórinak adatott meg az 1-1 elleni küzdelem ellenfelünk kapusával. Lóri becélozta – a minden kapus rémálmában rendszeresen felsejlő – botoskesztyű feletti területet, de sajnos Messeschmittként repülő lövése fölé talált, s a plexifalon hangos csattanással nyugtázta, hogy az állás maradt 3-2 a Vashoki javára. E játékrész utolsó 7 percét gól nélküli támadások és védekezések jellemezték, így a végeredmény is maradt 3-2.

Én, mint csapattársatok és néző egyaránt köszönöm mindnyájatoknak!

A csapat: Zhu – Kiss, Ábrahám, Borók, Czakó, Sárdy – Varga, Végh Beni, Szonda, Abai, Bazsó – Farkas A., Kőnig, Hosszú, Gyula, Serfőző

Üdvözlettel: Hesz László

Címkék:  , , ,

Mit szólsz hozzá?

A következő HTML-kódokat is alkalmazhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>