Jégre, Gerillák!

Nyáron szárazedzésekkel pihentettük átfagyott szervezetünket, de csak augusztusig bírtuk – a debreceni edzőtábort követően (erről is hamarosan beszámolunk!) Óbudára, a Gepárdok új jégcsarnokába helyeztük vissza székhelyünket, ahol immár nagyüzemben nyomjuk a jobbnál jobb edzéseket!

Az autót letettük, de a felszerelés vonszolása közben hiába kerestük a tavalyi kis sátrat, hűlt helyét találtuk a kissé roskatag, de január óta otthonunkként szeretett pályának. Helyette, kissé odébb nagy, félhenger alakú létesítményre lettünk figyelmesek – felkerekedtünk hát, és bepillantottunk. A palánk ismerős – vastag, időt álló szerkezet -, de bent valahogy sokkal hidegebb van, mint ahogy azt az elődnél megszoktuk, és a falak is felettébb strapabírók, jól szigetelnek. Elbírja ez júniusig – kacsintott össze két Gerilla, majd motyónkat a még egy szezont szolgáló konténerbe vittük, ahol átvedlettünk jégkorongozókká. A jégre fellépve az első napokon ugyan találtunk egy-két buckát, de mára ezek eltűntek, a jégminőség hozza az átlag magyar szintet. Ez lesz idén a mi hazai pályánk! – sóhajtottunk fel örömmel, hiszen már rég nem volt olyanunk. A vándorbotot ismét hokiütőre cseréltük.

Ez az első idényünk, amikor heti három fix edzésidőpontot tudhatunk magunkénak egy helyen. Kedden OB IV-es csapatunké a pálya, csütörtökön kezdőink és az alapokat átismételni vágyó haladóink foglalják el a jeget, vasárnap pedig minden Gerilla együtt végezheti a páros és csoportos gyakorlatokat. Az edzések pontos helyszínét, időpontjait, beosztását és az egyéb tudnivalókat itt találjátok, további kérdéseitekkel pedig ide forduljatok.

Várunk benneteket, régi és új Gerillák, az új évadban is karcoljuk együtt a jeget!

Címkék:  ,

Mit szólsz hozzá?

A következő HTML-kódokat is alkalmazhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>