Jégen a 2015-2016-os szezonban is!

Régen írtunk új bejegyzést a honlapra, de ez mostantól másként lesz, és igyekszünk visszaállni a rendes kerékvágásba. Az újabb bejelentkezést kezdjük egy rövid összefoglalóval arról, hogy mi történt velünk az elmúlt pár hónapban, és mik a fontosabb tudnivalók az idei évad kapcsán.

A nyár nagyobb része szárazedzésekkel telt, amelyeken átlagosan 7-10 gerilla szorgoskodott. A helyszín a tavaly már jól bevált Kopaszi-gát volt, amelyben ezúttal sem kellett csalódnunk: mindössze 1 alkalommal maradt el edzés a rossz időjárás miatt. A jó adottságokkal bíró terepen a köredzések módszerét alkalmaztuk, és hetente kétszer, összesen 4-5 állomáson, párosával, 1-1 perces periódusokban, 3 szériában kellett kivitelezni a sokszor kemény, de teljesíthető gyakorlatokat. Természetesen minden tréninghez hozzátartozott a bemelegítés és a levezető nyújtás. Az egymásra épülő edzések során jól megmozgattuk a jégkorongozáshoz szükséges izmokat, és nagy hangsúlyt fektettünk a sportágban használatos kondicionális képességek fejlesztésére. Júniustól augusztusig ritkán fordult elő kétszer ugyanaz a feladat, viszont minden alkalommal látszott “diákjainkon” a fejlődés.

Ne menjünk el szó nélkül a nagy sikerű görkorifaktok mellett sem, amelyeket korábban nem tapasztalt érdeklődés kísért. Az új helyszín, vagyis a budaörsi Decathlon-parkolóban található New Beach (télen New Ice) görkoripályája remekül vizsgázott, hiszen sátras fedése révén egyszerre kaptunk árnyékot és huzatot a nagy melegben, ráadásul a görhokis pályafelület is ideális talajjal szolgált a gyakorlatokhoz. Vasárnap reggelenként gyürkőztünk neki a fokozatosan bonyolódó feladatoknak, amelyek során tanítványaink újabb és újabb akadályokat gyűrtek le, a sima előrehaladástól kezdve a fékezéseken és a kanyarodásokon keresztül egészen a hátrafelé haladásig és a koszorúzásig. A szeptemberi szünetet követően októbertől visszatérünk, de immáron a jégen folytatjuk az oktatásokat.

Augusztus utolsó hetében edzőtáborral zártuk a felkészülést, amelynek ezúttal egy felvidéki falucska, Gútor adott otthont. Először próbálkoztunk meg azzal, hogy két turnusra bontjuk az OB IV.-es és a kezdőbb szekciót, és szerencsére nem kellett csalódnunk, mert így is összesen mintegy 30 játékos tette tiszteletét nálunk. Más csapatoktól is érkezett erősítés: az Újvárosi Hokillák és a Zempléni Hiúzok (immár második éve) is képviseltették magukat. A tábor első felében Csernus Dani kapusedző külön foglalkozott a hálóőrökkel, míg állandó bútordarabunk, Kerekes Andris a mezőnyjátékosok megizzasztásával töltötte mind a 8 napot. A program mindkét csoport számára napi két jeges és egy szárazedzés, valamint egy elméleti óra volt, a táborok zárásaként pedig barátságos házi ballhockey-mérkőzéseket vívtunk. A jégen az OB IV.-esek először újra megbarátkozhattak az egyébként remek minőségű jégfelülettel, amit egyre bonyolultabb gyakorlatok követtek, amíg el nem jutottunk az emberelőnyös és hátrányos játék gyakorlásáig. A kezdőbb csoport számára az első két napon a korcsolyatechnika fejlesztése volt a legfontosabb, amelyről szépen, fokozatosan tértünk át az ütőtechnikai feladatokra, végül pedig 1-1 és 2-1 elleni “drillekkel” teszteltük a megszerzett tudást. Mindkét turnus utolsó jeges edzésén szólóverseny és játék szerepelt a menüben – előbbi helyezettjei még egy-egy jelképes díjjal is gazdagodtak. A szárazedzések egész héten a Kopaszi-gáton megtapasztalt rendszerhez hasonló tematikában zajlottak, megspékelve némi ugrókötelezéssel és két koordinációs létrával – utóbbin még egy rögtönzött versenyt is indítottak a motivált játékosok. Az elméleti órákon edzőink és csapatvezetőnk tartottak előadást, sorrendben a következő témákban: a kapusok és a védelem helyezkedése; a teljesítménynövelés; az emberelőnyös játék és kivédekezése; sportpszichológia – a célkitűzések; alapvető táplálkozástani ismeretek; végezetül videóelemzés egy több technikai elemet tartalmazó gyakorlatsorról. A második turnus egy csapatépítő feladatot is kapott, amelyet az összesorsolt csapatok nagy része igen komolyan is vett: a tábor végére össze kellett állítani egy saját kabalafigurát. A kiválóan sikerült pályaművek (a gigantikus Putyin-bábu és a hokis malacfigura külön közönségsikert aratott) és a szombaton kapott teszt alapján a szervezők pontozták a csapatokat, amelyek tagjai kisebb ajándékcsomagokkal gazdagodtak. A jó hangulatot fokozta az a tény, hogy a szállás aljában egy jóféle sörökkel rendelkező kávézó helyezkedett el, amely alkalmas helyszínnek bizonyult a kemény napok befejezésére és a megtört lelkek simogatására. A helyi erők és a résztvevők nagy része mindvégig konstruktívan állt a szervezők munkájához, így a tábor során felmerült hibákra, hiányosságokra (kevés zuhanyzó, sok ágy az egyik szobában, változó menetrend) is gyorsan sikerült hatékony megoldást találni. Persze nem mindenkivel ment ez zökkenőmentesen, de hát ezt úgysem lehet kikerülni, és legalább marad mit csiszolni a következő táborra – a lényeg, hogy a végén mindenki csak a szépre emlékezett, és sokak szerint ez volt az eddigi legjobb Gerillahoki Edzőtábor. Az utolsó napon néhány szerencsésebb csapattag ellátogatott Pozsonyba, a HC Slovan Bratislava – Metallurg Novokuznyeck KHL-mérkőzésre, amely feledhetetlen élményekkel gazdagította keveset látott gerilláinkat. Köszönjük a szervezőknek, a résztvevőknek és persze a gútoriaknak, akik munkájukkal, de már puszta jelenlétükkel is emelték az “est” fényét! Találkozunk ugyanitt, jövőre!

Végezetül lássuk, mi a program a 2015-2016-os szezonkezdetre! Éppen csak realizálódott bennünk, hogy visszatértünk Budapestre, szeptember 1-jén már ismét jégen voltunk. Keddenként ugyanis immár 20:00-ás kezdettel várjuk OB IV.-eseinket, hogy Dörök Rudi mester vezérletével 80 percen keresztül tökélyre fejlesszék a bajnoksághoz elengedhetetlen hadmozdulatokat. Csütörtökönként – ahogy már tavaly sikerült megszoknunk – szintén 20:00-kor kezdődnek az edzések, ám ezeken a napokon a Teljesen Amatőr Jégkorong Bajnokságra készülő játékosoké, valamint a bajnokságban indulni egyelőre nem vágyó kezdőbbeké a terep, ugyancsak 80 percen át, és ezúttal Kerekes Andris edző éli ki rajtuk szadista hajlamait. Szeptembertől ismét szolgálunk fakultatív edzéskiegészítő programokkal – most a Sittes Tréning és a Bikram jóga van soron. Októbertől vasárnapi edzéseink is visszatérnek, a reggel 7:30-as kezdésre nosztalgiával emlékszünk. Ezek a mozgások is 80 percesek lesznek, résztvevőnek a korcsolyázni tanulókat, a gyerekeket és a kezdőket várjuk, de bárki csatlakozását szívesen fogadjuk, mivel több csoportban végezzük a munkát. Idén két bajnoki csapat elindítását is tervbe vettük: az OB IV.-esek mellett csatarendbe állítjuk B-csapatunkat is, amely az előbb említett teljesen amatőr pontversenyben, vagyis a TAJB-ban fogja megméretni magát. Ha a keddi, a csütörtöki, a vasárnapi vagy a fakultatív edzésekről érdeklődnétek, bátran keressetek fel minket a hello@gerillahoki.hu címen.

A legközelebbi bejegyzésig: Hajrá, Gerillák!

Fotó: Mudra László (www.mudralaszlo.hu)

Mit szólsz hozzá?

A következő HTML-kódokat is alkalmazhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>